Elhízás

Számos tanulmány megerősíti, hogy az elhízás jelentős kockázati tényező az RA kialakulásában. Kisebb esetszámot megába foglaló vizsgálatok (svéd, dán) már korábban is összefüggést találtak a betegség és az elhízás között. Egy 2014-ben megjelent, igen nagy esetszámú felmérésben közel 220 ezer ápolónő egészségügyi adatait dolgozták fel az Amerikai Egyesült Államokban 1976-tól napjainkig. A túlsúlyt és elhízást a testtömegindex-szel jellemezték. A testtömegindex a testsúly és a négyzetre emelt testmagasság hányadosát jelenti, jól mutatja az emberi szervezet zsírmennyiségét. A felosztás szerint a 18,5-24,9 között vannak a normál testsúlyúak, 25,00-29,9 között a túlsúlyosok, míg 30 fölött az elhízottak. A szerzők eredményei szerint a túlsúly és az elhízás jelentős kockázatot jelent az ellenanyag pozitív és negatív RA-ra egyaránt. Ez az összefüggés kifejezettebb az 55 évnél fiatalabb nőkben, mint az idősebbekben. Ennek hátterében két dolog állhat: egyrészt az időskori RA kóroktana eltér, másrészt idősebb korban a testtömegindex nem alkalmas a testzsír pontos meghatározására, hiszen ekkorra már a test legtöbb szövete leépül (pl. izom, csont stb.). Ki kell emelni, hogy a 18 éves korban jelentkező túlsúly és elhízás 35%-kal növeli a kockázatot az ellenanyag pozitív RA kialakulására. A szerzők azt is megfigyelték, hogy a hosszan fennálló elhízás időarányosan nagyobb kockázatot jelent: 10 évig tartó elhízás 37%-kal nagyobb kockázatot jelent az ellenanyag pozitív RA-ra 55 évnél fiatalabb nőkben. Érdekes módon ezeket az összefüggéseket nem befolyásolta, hogy mennyire voltak fizikailag aktívak a betegek.

A zsírszövet hormonálisan aktív szövetünk, speciális anyagokat, úgynevezett adipokineket termel, amelyeknek gyulladást elősegítő hatásuk van, és legújabb ismereteink szerint ezek az anyagok szerepet játszhatnak nemcsak az RA-ban, hanem az RA-t kísérő fokozott érelmeszesedésben is. A zsírsejtek és a zsírszövetben található immunrendszer eredetű falósejtek CRP-t (a betegség fellobbanásának egyik megbízható jele), valamint az RA-s ízületi gyulladásban karmesteri szerepet játszó anyagokat (TNF-alfát, interleukin 1-et és 6-ot) termelnek. A legtöbb ízület közelében található zsírszövet, amely gyulladásos adipokinek kiválasztásával nemcsak a vér útján, hanem helyileg is fokozhatja az ízület gyulladását. Másrészt a túlsúly mint statikai teher jelentős terhet ró a teherviselő ízületekre (csípők, térdek, bokák, lábtőízületek), és nem előnyös, ha a gyulladás következtében egyébként is károsodott ízületet újabb behatás éri. Harmadrészt a túlsúlyos emberek bélflórája különbözik a normál testsúlyúakétól, és a megváltozott baktériumflóra gyulladásos irányba tolhatja el az immunredszer működését. A legújabb irodalmi adatok alátámasztani látszanak ezt a feltételezést: Bizonyos bélbaktériumok az RA-ban is szerepet játszó gyulladásos anyagok (interleukin 17) termelésére késztetik a gazda immunsejtjeit a bélben állatkísérletekben. Amennyiben genetikailag módosított, elhízásra hajlamos kövér egerek bélbaktériumait normál súlyú egerekbe fecskendezik bélszondán keresztül, az egerek elhíznak normál étrend mellett is. Tehát elképzelhető, hogy túlsúly esetén a megváltozott bélbaktérium flóra gyulladásos anyagok termelésének elősegítésével szintén hozzásegíthet az RA kialakulásához.

Mindezek után nagyon fontos a fogyás forszírozása az RA-s betegek körében.

Dohányzás

A dohányzásról régóta ismert, hogy jelentős kockázati tényező az RA kialakulásában. Számos tanulmány igazolta, hogy az évek során elszívott cigaretta mennyiségével arányosan fokozódik a kockázat. Kallberg és munkatársai által végzett átfogó vizsgálat szerint a betegség legfontosabb genetikai hajlama és a dohányzás között kapcsolat áll fenn, azaz megfelelő genetikai örökség mellett, ha az egyén dohányzik, jelentősen megugrik az ellenanyag pozitív RA megjelenésének kockázata: egy hajlamosító génváltozat esetén 7-szeresére, míg két hajlamosító génváltozatnál majdnem 15-szörösére dohányzás mellett. A dohányos RA-s betegekben magasabb ellenanyagszintek mérhetők, magasabb a betegség aktivitásuk, nagyobb fokú az ízületi károsodás, rosszabb életminőség és a gyógyszeres terápiára gyengébb válasz várható. Ráadásul a dohányzás tovább növeli az amúgy is fokozott érelmeszesedést.

A dohányfüst úgy fejtheti ki káros hatását, hogy egyrészt módosítja az immunrendszer számos sejtjének működését, másrészt hozzájárulhat az anti-CCP ellenanyagok megjelenéséhez öröklötten fogékony egyénekben.

A dohányzásról való leszokással tehát nemcsak a betegség előzhető meg, hanem a súlyossága csökkenthető, illetve a gyógyszeres kezelés hatékonyabb lehet.

Fizikai aktivitás

A fizikai aktivitás igen fontos az emberi egészség szempontjából. A kifejezés alatt nemcsak a testmozgást értjük, hanem azt is, hogy mennyire aktívan éli valaki az életét. Számos vizsgálat igazolta egészségesekben és krónikus gyulladásos betegségben szenvedőkben egyaránt, hogy a fizikai aktivitás csökkenti a gyulladásos jelzőanyagok szintjét, tehát a test biológiai folyamataiba több ponton is beleszól. Sokáig úgy vélekedtek, hogy a fizikai aktivitás káros RA-ban, azonban a vizsgálatok azt mutatták, hogy a betegek jól tolerálják a testmozgást, és jobb lesz az izomműködésük is. Az irodalom áttekintése alapján hat vizsgálatban javult a betegségaktivitás fizikai aktivitást követően, míg nyolcban nem mutattak ki ilyen változást. Egy nem régiben megjelent, nagyjából 600 főt magába foglaló svéd vizsgálatban az RA diagnózisának időpontjában kérdőívet töltöttek ki a betegekkel, és azt elemezték, hogy öt évvel korábban mennyire voltak fizikailag aktívak. A kutatók tehát arra voltak kíváncsiak, hogy az RA kialakulását megelőzően végzett fizikai aktivitás befolyásolja-e a betegség súlyosságát. A fizikai aktivitást négy csoportba osztották: alapvetően ülő életmód (kevesebb mint 2 óra fizikai aktivitás hetente, főként TV-nézés, olvasás, ülő munka), közepes aktivitás (több mint 2 óra aktivitás hetente, főként séta, kerékpározás, nehezebb házi munka, kertészkedés, asztali teniszezés stb.), rendszeres aktivitás (heti 1-2 alkalommal végzett legalább 30 perces testmozgás, pl. futás, úszás, tenisz stb.), rendszeres aktivitás és edzés (heti 3 alkalommal végzett legalább 30 perces testmozgás, pl. futás, úszás, erobik). A betegség súlyosságát a betegségaktivitással, az életminőséggel és a fájdalom mértékével jellemezték. A szerzők eredményei szerint a betegség kialakulását megelőzően végzett erőteljesebb fizikai aktivitás enyhébb RA-t eredményezett– azaz minél aktívabb volt az egyén fizikailag, annál enyhébb betegsége alakult ki öt évvel később. Érdekes módon a rendszeres testmozgást és edzést végzőknél az ülő életmódot folytatókkal összehasonlítva a későbbiekben 42-59%-kal enyhébb volt a betegség lefolyása. A rendszeres testmozgást végzőknél a nem rendszeresen mozgókkal szemben az ízületek aktivitását jelző érték 42%-kal alacsonyabb volt a későbbiekben megjelent RA-ban! Az eredményeket nem befolyásolta az, hogy a betegség ellenanyag pozitív volt-e, sem az egyén neme és szociális helyzete, illetve az sem, hogy mennyire fizikailag megterhelő munkát végzett a munkahelyén. Fontos kiemelni, hogy magas betegségaktivitás esetén hasonló eredményeket kaptak a szerzők, tehát a rendszeres fizikai aktivitás a nem rendszeressel összehasonlítva egy egyébként súlyos RA kialakulása esetén is enyhébbé teszi a tüneteket. A fizikai aktivitás mértéke összefüggést mutatott a későbbi betegség megjelenése esetén a gyulladást jelző CRP-vel és süllyedéssel is.

A fizikai aktivitás betegségcsökkentő hatásának mechanizmusa nem egyértelmű. Autoimmun gyulladásos izombetegségben végzett eredmények szerint a testmozgás már 7 hét után csökkenti a gyulladásos sejtútvonalak génátírását. Már az egy alkalommal végzett testmozgás is módosítja a génátírási gépezetet, és bizonyos izomszöveti gének fokozott átírásához vezet. RA-ban már 5-10 évvel a betegség kialakulása előtt megjelennek a betegségre jellemző ellenanyagok (anti-CCP, RF) – elképzelhető, hogy az ebben az időszakban végzett fizikai aktivitás módosítja a már kórosan működő immunrendszert akár hosszabb távra is, ami azután enyhébb betegség kialakulásához vezet.

A rendszeres testmozgás ráadásul a testtömegre is jótékony hatással van, és a zsírszövet gyulladást elősegítő szerepét már az előző fejezetben tárgyaltuk.

Úgy tűnik tehát, hogy a rendszeres testmozgással enyhíthető a későbbiekben kialakuló RA lefolyása.

Családi halmozódás

Az RA kialakulásának egyik legjelentősebb kockázati tényezője az, ha családban már előfordult a betegség. Kérdés, hogy a betegség családi halmozódása befolyásolja-e az RA lefolyását és a terápiára adott választ. Egy svéd vizsgálatban 6869 korai RA-s beteget vizsgáltak 2000 és 2011 között, akiknek az egyenesági rokonságában legalább egy RA-s beteg volt, és akik metotrexát gyógyszeres kezelést vagy TNF-gátló biológiai terápiát kaptak első szerként. A betegség megjelenését a következőkkel jellemezték: nem,

A kutatók eredményei szerint az, ha a családban fordult már elő RA, nem befolyásolja a betegség megjelenését és a terápiára adott választ . Családi halmozás esetén a korai RA-s betegekben gyakrabban fordult elő RF ellenanyag a vérben. Érdekes módon az, ha a beteg RA-s rokonánál már abba kellett hagyni a TNF-gátló kezelést, nagyobb az esély, hogy a betegnél is ugyanez fog bekövetkezni.

Ezek alapján megnyugodhatnak azok a betegek, akiknek édesanyjuk, más egyenesági rokonuk RA-ban szenved/szenvedett, a betegségüket nem befolyásolja jó vagy rossz irányban ez a tény.

Összefoglalás

A rheumatoid arthritis kialakulását és súlyosságát számos tényező befolyásolja. Ezek közül vannak olyanok, amelyeken az egyén változtatni tud.

Mivel az RA egyik legjelentősebb kockázati tényezője, ha a családban előfordult már a betegség, ezért RA-s családokban fontos felhívni az ezekre a tényezőkre a figyelmet, illetve arthralgia, esetleg anti-CCP és RF ellenyagok fennállása esetén egyébként egészséges egyéneket.