A nevem Dr. Baka Zsuzsanna. Orvosként a betegek holisztikus szemléletű – azaz az embert mint “egységes egészet” figyelembe vevő – gyógykezelésében veszek részt, így próbálom elősegíteni a testi-lelki gyógyulást mind a hagyományos, bizonyítékokon alapú orvoslást, mind a természetes/komplementer módszereket követve.

Orvosképzésem során mindig fontosnak tartottam, hogy magas színvonalú tudást szerezzek, és szakavatott kezekből tanuljam meg a gyógyítás “csínját-bínját”.

2007-ben végeztem általános orvosként a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán summa cum laude minősítéssel, valamint angol-magyar orvosi szakfordító és tolmács diplomát is szereztem ugyanekkor.

2009-ban licenszvizsgát tettem hagyományos kínai orvoslásból a Pécsi Tudományegyetem Komplementer Medicina Tanszékén.

2013-ban sikeresen megvédtem immonológiai-reumatológiai témájú PhD értekezésemet summa cum laude minősítéssel a Semmelweis Egyetem Molekuláris Orvostudományok Doktori Iskolájában.

2016-ban kiválóan megfelelt eredménnyel reumatológiai szakvizsgát tettem.

Korábban a Budai Irgalmasrendi Kórház I. Reumatológiai Osztályán (azaz Semmelweis Egyetem Reumatológiai Tanszéki Csoport), majd az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézetben dolgoztam reumatológusként. Jelenleg Szegeden a MediCenter Szakorvosi Intézetben  tevékenykedem reumatológusként, természetgyógyászként magánellátás keretében.

A hagyományos reumatológiai munkám kiegészítéseként a következő természetes gyógymódokat alkalmazom többek között: akupunktúra, lézerakupunktúra, lágylézer terápia, manuálterápia, McKenzie-torna, craniosacralis terápia, tudatos jelenlég alapú kognitív terápia, aromaterápia stb.